Megtették már előttem, hogy az órán áttekintett didaktikai modelleket elemezték. Úgy érzem, hogy mindezeket jó részt összefoglalja Nagy Sándor és Falus Iván által összegyűjtött, az oktatási folyamat mikrostruktúrájának értelmezési lehetőségeinek tételsora. Ebben benne foglaltatik a tanuló figyelmének felkeltése, motiválása, a célokról való informálás, ami a cél-orientált tanulási módszerben központi kérdés. Az előzetes ismeretek felmérése, felidézése szintén alapelv. Az oktatott jelenségek tényszerű, tehát lehető legtöbb oldalú bemutatása, aztán rendszerezése és rögzítése, valamint ezeknek a tanult anyagoknak a gyakorlati alkalmazása is mind alapkövetelmények a hasznos tanításhoz. Ezek mellett nem maradhat ki a teljesítmény mérése, az értékelés. Egyik sem tűnik önmagában világrengető gondolatnak, hogy őszinte legyek. Általános iskola óta ismerem az oktatóim figyelemfelkeltésre való igyekezetét, vagy a feleltetést. A hangsúly szerintem a körforgáson van, ahol minden lépésnek meg kell adni a helyet és időt, mert minden alapelv együttes megléte eredményez valóban ideális struktúrát az oktatási folyamatoknak, bármelyik tudományágról, vagy tananyagról legyen szó.
Sorra vettünk, és elemeztünk olyan alapelveket, amik jellemzik, illetve jellemezniük kéne a tanítási-tanulási folyamatokat. Ezek érvényesek a távoktatás területén, de a személyes oktatásnál is elengedhetetlennek tartom az alapelvek követését ahhoz, hogy a legoptimálisabban megvalósulhassanak a kitűzött célok.
Először is minden oktatási folyamat információáramlást jelent, valamint értelem szerűen egy kommunikációs szituáció. Ezekre igaz, hogy az irány változó, én talán úgy mondanám, hogy két oldalú folyamat. Az információ áramlásnak, és a kommunikációnak is ugyan olyan szerves része maga az oktató, aki szintén tanul, épül ezeknek a folyamatoknak a létrejöttéből.
Következő alapelv a differenciálás. Ez nem összetévesztendő a szelektálással, ugyanis kirekesztésről nem eshet szó, pusztán a különböző személyek, különböző képességeiről, hátteréről, előzetes ismereteiről, stb, melyek mind-mind alaposan befolyásolják a tanulás ütemét. Ezeket a legnehezebb talán az oktatónak figyelembe venni, követni, és konszenzust találni. Ezért nem elég hatékony egy tartalomközpontú, tananyagcsomag központú oktatás, a puszta információ csomagokat feldolgozni segítség, vagy gyakorlatiság nélkül a legnehezebb feladat a tanulók számára. Ehelyett a tevékenység központú oktatás lenne ideális, ennek megszervezése valamivel költség-és időigényesebb, de hatékonyság szempontjából feltétlenül megéri.
A differenciáláshoz kapcsolódik az adaptivitás, vagyis a tanuló csoportban részt vevő személyek megismerése, egyéni különbségek megértése, és figyelembe vétele, előzetes tudás felmérése, és a kapott információk alapján való koordinálása a folyamatoknak. Ez szintén egy jóval energiaigényesebb hozzáállás a kötelező tananyag egyszerű átadásánál, mégis ugyan az a konklúzió, mint az előző alapelvnél: az adaptivitás elhagyásával a tanulás eredményessége töredéke lehet, mint a különbözőségek figyelembevétele mellett.
Nekünk, andragógusoknak az életen át való tanulás fogalma, és hangoztatása már-már unalmas is lehet. Én mégis szeretem használni, akár kívülállóknak néha elhinteni, ha arra terelődik a beszélgetés, mert én ezt látom a mi teljes felsőfokú tanulmányunk kulcsának. Megvalósítani egy olyan folyamatos tanulást, amit az ember talán észre sem kell vegyen, mintegy "játszva tanulni". De ezt a képességet ugyanúgy tanulni, és fejleszteni kell, a minket körülvevő világ pedig ebben segítségünkre van, motiváció terén. Egyre több kihívást érzünk, gondoljunk csak a kollektív ijedtségre, ami a tantárgy körül jellemző volt minden hallgatóra. Pedig milyen jó lesz utána elmondani, hogy "én bizony blogolok".
Egy másik bejegyzés, ami továbbra is nagyjából erről a félelemről szólt, eszembe juttatta, hogy talán soha nem éreztem, hogy hirtelen ennyit kell "tanulnom", vagyis új ismereteket szereznem pusztán azért, hogy egy tantárgy teljesítését MEGKEZDHESSEM. Vagyis, már most sokat fejlődtem, valószínűleg többet, mint egy-egy átlag tantárgyammal összesen. Mert tanultam olyan dolgok használatáról, amivel ezentúl tovább tanulhatok, informálódhatok.
Az információmegosztás a következő alapelv, amit megközelíthetünk egészen hétköznapi értelemben is, hogy ne csak az iskolai tanórák oldalról nézzük a dolgot. Az élet minden, de minden területére igaz lehet, hogy ha információt osztunk meg, nekünk kevesebb akkor sem lesz belőle, sőt, létrejönnek csere szituációk, és csak egyre gyűlik, amennyiben részt veszünk a megosztás folyamatában. Ez igaz lehet akkor is, ha a szomszéddal valaki megosztja a lépcsőház történéseit a héten, emellett lehet megtudja, hogy hol olcsó a tej, melyik közértben bunkó a pénztáros. Triviális példát szerettem volna összeszedni, mert akár vicces, akár nem, de ugyanígy működik a Nagymamámnál, és ugyanígy most nálunk itt a csoportokban.
Ehhez szintén kapcsolódik az utolsó alapelv, a közösségek, hálózatok jelenlétéről, ami az információ áramoltatás, információ csere ideális háttere. Mert ha belegondolunk, hogy az alattunk lakó szomszéd is becsatlakozhat, tőle megtudhatjuk mondjuk, hogy hol drága a kenyér, és már hárman fogjuk kerülni a kellemetlen pénztárost is....